Első szabad versemet, amit most hirtelen dobtam össze, fogadjátok "sok szeretettel":
"te"
Figyeled Őket, és megnézed magad.
És látod:
Valami más vagy, egy életidegen alak.
Górcső alá veszed életedet,
s figyeled:
Valami más vagy, valami életidegen.
Sokáig ültél szürke, mostoha félhomályban,
s magadban
valami életidegen valaki vagy.
Kit eltaszított minden, s mindenki:
valaki,
- inkább - valami életidegen vagy.
Szüntelenül hajtogatod magadban:
nem vagyok,
nem vagyok olyan, mint a tömeg, más vagyok.
Más vagyok, s nem életidegen.
Így látom.
Igazam van? - kérdezem hidegen.
Reménykedsz, hogy megváltozhatsz
Pedig csak
egy reménytelen, életidegen alak vagy.
Nem változol, hogyan tudnál?
Egyszer majd
megöl magányod, mert megtalál.
Nem keresett téged, soha a magány.
Benned van,
veled született a galád.
Úgy érzed egyedül vagy, s mégsem
Barátid
Veled vannak, s mikor úgy érzed tényleg
társas vagy, szeretett, és nem elhagyott,
szívedben
felsejlik az, mi tönkretett,
a régmúlt, az a galád, és tégedet a
fájdalom feneketlen mélységeibe taszít.
Ott hagy magadra, pedig nem érdemled,
pedig - mindezt -
csak beképzelted.
Szívesen várom a verselemzéseket:D
