2011. június 28., kedd

(L)

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Radnóti Miklós

2011. június 21., kedd

X.x

Eszméletlen rég nem írtam, gomeeen>.<

Érettségik
Megvolt a maradék kettő írásbeli, szóbeli, és meglepődtem már a betekintésen h mennyire jók lettek:D
Írásbelik: magyar 95%, töri 95,5%. A szóbelik meg mind 100%osak lettek+ kitűnő lettem, úgyh halálra lettem dícsérve^^~
A bankett is jól sikerült, csak hála a csak éjfélig nyitva tartó beülős helyeknek, a vártnál hamarabb ért véget=/
Viszont a 414 pontom ellenére sem leszek elég a felvételihez még mindigX_x éljen a pszichológia
-.-

Mind1, nekiálltam, lestem munkát, 3 helyen fogok érdeklődni holnap:
- egy dekorációs-portréfestős-ilyenfélés kis vállalkozásnál
- lidli
- egy telefonszám, amivel süttörre talán szerzek munkát, v vhova.
De majd csak hnap:d ma jön bnőm és ittalszik nálunk\(^^)/
Ja, mindez azért kéne, mert ha nem jönne össze az egyetem, akkor október-április időszakban felhoznám a némettudásomat+cukrászatot kitanulnám és akkor kereshetnék munkát akár Burgenlandban^^ De a cukrásztanfolyam 120-150 ezer huf között van, vizsgával együttX_x

Felvételi
Május 24-én volt, Pécsett. Nagyon hosszú sztori. A lényeg, h hiába volt az a krva sok fáradtság, egy hetes alkotás, a többórás autóút keresztül a Dunántúlon - nem vettek fel. De ennek egy kicsit örülök, mert így nem kell olyanért 5 évet lehúznom rohadt messzi, ami akár egy év alatt meglenne, Győrben, a saját tanáromnál....

Alkotás
Elkezdtem egy II. János Pál portrét, meg egy autós képet.... Már most marha jók:D
Viszont msot nagy alkotói válságban szenvedek BnS terénX_x

Most kb ennyi, mert ma még dolgom van^^ Pás~