Vérfüggők

Íme az első saját novellám, ami a Blood and Silver c. írásomhoz tartozik=)

(don't copy, plz ->Blood and Silver és Vérfüggők © én, szal vigyázzááááá:@)

Egy sötét ruházatú, csuklyás férfi támaszkodott neki egy szürke épület falának Glasgow egyik forgalmas utcáján. Ahhoz képest, hogy éjjel tizenegy volt, és szakadt az eső, rengeteg járókelő sietett el előtte a sötét, vizes járdán – de ő csak némán állt és várt. Egyszer csak tőle jobbra feltűnt egy másik, baseballsapkás férfi a szürke tömegben. Sötétvörös sportdzsekit viselt, pólóval alatta, mint aki valamilyen sportcsapat szurkolója. Lazán dobálva magát közeledett, ipodján zenét hallgatva.
Gyorsan haladt el ez a másik férfi előtt, aki szinte azonnal utána indult, pár méter követési távolságot hagyva. Néhány utcányi caplatás után a sportruhás befordult egy kis sikátorba, aztán a szűk utcában kinyitott egy kicsi vasajtót és bement. Nem sokkalt később követte őt a sötétruhás is; őt az ajtó mögött már világosság várta.
- Bocs a késésért, sokáig tartott a meccs – kezdett rá az elsőnek betérő férfi, levette sapkáját és dzsekijét, majd az ajtót betevő alak felé fordult. – Kérsz valamit inni?
- Szerinted miért vagyok itt?
- Jah, bocs, tényleg… - mondta, de lazasága elütött a másik feszült tartásáról. Amaz még mindig az ajtó előtt állt, de még csak az elázott kapucniját sem húzta hátra. Arcát nem lehetett látni, szája szélét rágta és idegesen dobolt a lábaival.
- Sietnék – szólalt meg. – Dolgom van.
- Rendbeeen… De most úgyis én kezdek.
- Épp azért mondom… Hol?
- Legyen most csukló. Mondjuk a jobb.
A másiknak nem kellett több szó: máris feltűrte kabátját a jobb alkarján, egészen a könyökéig. Fehér bőrén erei kidagadtak, amint ökölbe szorítva odanyújtotta kezét a másik elé. Annak szeme homályossá vált először, majd hirtelen átcsapott világító türkizkékbe, arcára pedig vágy és az eljövendő élvezete ült ki. Megmarkolta a jobbot, majd beleharapott.
A sötétruhás férfi még csak meg sem rándult, csak türelmetlenül sóhajtott egyet. Amíg a másik ráérősen kortyolt a véréből, ő körbeforgatta tekintetét a szobában. Az tele volt különböző sporttal kapcsolatos poszterekkel, zászlókkal, labdákkal és egyéb kacatokkal - egyfajta kuckónak számíthatott tulajdonosának. Nem volt más kijárat, csak amin bejöttek: ennek örült a vendég. Viszont minden eltelt másodperccel egyre idegesebb lett.
- Végeznél már? – kérdezte türelmetlenül. A sportmániás még várt egy kicsit, majd végre elszakadt tőle. Arcáról elégedettség és kielégültség tükröződött, majd lenyalta szája széléről a vért.
- Ej, de türelmetlen valaki…
- Fogd be, én jövök.
- Jól van, nyugi, nyugi… - próbálta lenyugtatni őt a sportruhás férfi, miközben vendége egy zsebkendővel törölte le csuklójáról a vért. Sebet nem lehetett látni rajta. – Rendben, most te jössz...

A folytatást megtalálod AFSen;)

*gonosz*

(ha kértek, kaptok linket>=D )